A vezetői lét egyik legnagyobb kihívása, hogy döntéseket kell hozni. Nem is akármilyeneket: olyanokat, amelyek pénzről, emberekről, jövőről szólnak. Mégis előfordul, hogy egy vezető heteken, hónapokon át halogat egy döntést, amelyről ő maga is tudja, hogy szükséges lenne. Kimondja, hogy „már dönteni kellene”, mégsem lép. Miért történik ez, és hogyan lehet túllépni ezen a bénító állapoton?
Miért halogatják a vezetők a döntéseiket?
Félelem az elköteleződéstől
Péter, egy kiskereskedelmi bolt tulajdonosa régóta fontolgatta, hogy átköltözik egy kedvezőbb bérleti díjú helyiségbe. Bár minden racionalitás ezt indokolta, hónapokig nem lépett, mert félt: „Mi van, ha elvesztem a törzsvásárlóimat?” A döntés súlya nyomasztotta, mígnem egy váratlan bérletidíj-emelés kényszerítette ki a váltást.
Tökéletesség csapdája
Zsófia női ruházatot importál és nagykereskedőként forgalmaz kisebb boltok felé. Egy új beszállítóval kapcsolatban hónapokig mérlegelt, bár az ajánlat jobb volt a meglévőnél. Végül a döntés elmaradt, mert „nem volt minden tökéletes”. A váltásra alig bírtam rávenni.
Túlzott információigény
Tamás, aki emelőgépekkel foglalkozó vállalkozást vezet, nem tudta eldönteni, áttérjen-e egy új digitális rendszerre. Bár a jelenlegi folyamatok egyre nehézkesebbek voltak, úgy érezte, még nem áll rendelkezésre „elég adat” a döntéshez. Több elemzést készítettünk együtt, de így is hónapokba telt míg rászánta magát.
Kudarctól való félelem
János, egy kis szállítmányozó cég vezetője, új járművet szeretett volna beszerezni egy friss megrendeléshez. Félt azonban, hogy a megrendelő visszalép, és ő ott marad a költségekkel. Inkább nem döntött. Félt a kockázattól, amely végül is bekövetkezett: a partner máshoz vitte a szerződést. Na mit reagált erre: “Ugye megmondtam!” (a hajam égnek állt)
A halogatás gyakran nagyobb kockázat, mint maga a döntés
A legtöbb vezetői döntés nem végleges és nem visszafordíthatatlan. A piaci környezet, az információk, a belső viszonyok is változnak – és ezekhez a döntéseinket is igazíthatjuk. A „nem tökéletes, de elég jó” döntés előrevisz, mozgásban tart, míg a halogatás mozdulatlanságot és veszteséget jelent.
A döntéshozás nem zár be, hanem lehetőségeket nyit. A vezetői rugalmasság – a döntések korrekciójára való képesség – ma már kulcskompetencia, nem extra készség.
Miben tudtam segíteni a nehézkes döntéshozatalban az ügyfeleimnek?
Az elmúlt években sok vezetőt támogattam döntési helyzetekben. Az alábbiakban néhány olyan megközelítést osztok meg, amelyek visszatérően eredményesnek bizonyultak:
- Rendszert adtam a gondolkodásuknak: a strukturált beszélgetések segítettek elmozdulni az örökös hezitálásból.
- Döntési kritériumokat alkottunk: így már nem az abszolút „legjobb” döntést kellett megtalálni, hanem az elég jót, ami a célhoz visz.
- Lebontottuk a tökéletesség illúzióját: a „hibátlan döntés” gyakran csapda – a mozdulatlanság ára sokkal magasabb.
- Megerősítést kaptak a változtatás jogában: tudatosítottuk, hogy ha az irány nem jó, lehet és kell is módosítani.
- Elkülönítettük a valós és irracionális félelmeket: ez segített tisztábban látni és gyorsabban lépni.
- Visszavezettük a döntést a célhoz: ha a „miért” világos, a „hogyan” is egyszerűbbé válik.
Vajon mindig sikerült-e kimozdítanom az ügyfelem ebből a helyzetből? NEM MINDIG!